2010. október 12., kedd

Színházi előadás a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítéséhez


A Nemzeti Színház kiemelt feladatának tartja, hogy felhívja a figyelmet fontos társadalmi problémákra, párbeszédet generáljon egy-egy, a közvéleményt foglalkoztató téma kapcsán, illetve, ha arra van szükség, a maga eszközeivel segítsen a rászorulóknak.
Ebben a „soron kívüli” hírlevélben két kezdeményezésünkről értesítjük Önt:
A Nemzeti Színház szeretne hozzájárulni a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítéséhez, ezért a november 28-án, vasárnap 15.00-kor látható János vitéz II. és 19.00-kor kezdődő János vitéz I. című előadások teljes bevételét felajánlja a károsultak javára.
Mindazok, akik jegyet váltanak ezen előadások valamelyikére, a jegy árával támogatják a katasztrófa által érintett települések lakóit.
Alföldi Róbert főigazgató a színház nyílt napján hirdette meg a romagyilkosságok kapcsán kiírt dokumentumdráma-pályázatot, melyre mindazok jelentkezését várjuk, akik úgy érzik, van mondanivalójuk a témáról. Középiskolásokat éppúgy írásra buzdítunk, mint hivatásos és műkedvelő írókat.
Csatlakozzon hozzánk Ön is!
Budapest, 2010. október 12.

Üdvözlettel:
Gálos Orsolya, kommunikációs vezető

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése