2010. október 28., csütörtök

November a Nemzeti Színházban

 A Nemzeti Színház ajánlata:

A Nemzeti Színház mindenkié, az Öné is!
Az ország minden pontjáról várjuk Önöket a Nemzeti Színházba!
Kedvezményeink körét tovább bővítve a 2010/2011-es évadban hat hónapon keresztül a megjelölt megyék lakóit külön kedvezménnyel várjuk. Érdemes figyelnie, melyik hónapban válthat kedvezményes jegyet a Nemzeti Színház előadásaira. A 25%-os kedvezmény igénybevételéhez mindössze lakcímkártyájával igazolnia kell, hogy az adott megye lakója. További információért kattintson ide.
A Nemzeti Színház szeretne hozzájárulni a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítéséhez, ezért a november 28-án, vasárnap 15.00-kor látható János vitéz II. és 19.00-kor kezdődő János vitéz I. című előadások teljes bevételét felajánlja a károsultak javára. Mindazok, akik jegyet váltanak ezen előadások valamelyikére, a jegy árával támogatják a katasztrófa által érintett települések lakóit.
A Színházi Kritikusok Céhével együttműködésben novemberben is folytatódik a Kritikus Órák című közönségtalálkozó-sorozat. November 6-án a Térey János: Jeremiás avagy Isten hidege című előadást követően Csáki Judit kritikus beszélget az alkotókkal, 14-én pedig A hét asszonya című előadás után találkozhatnak az érdeklődők Csákányi Eszterrel, Parti Nagy Lajossal és Anger Zsolttal, akiket Rádai Andrea és Markó Róbert kritikusok faggatnak majd a közös munkáról.
A novemberi Nemzeti11 akció keretében 11-én, csütörtökön a Jegyirodában (Andrássy út 28.) 16.00-17.30-ig Blaskó Péter, a színház jegypénztárában 15.00-16.30-ig Bánfalvi Eszter, 16.30-18.00-ig Schell Judit és Hevér Gábor várja az érdeklődő nézőket, vásárlókat.
November 11-ig még látható az Előcsarnokban Szilvitzky Margit, Krajcsovics Éva és Várhelyi Tímea festőművészek Három nővér című kiállítása, 19-én pedig Bek Balla Mónika fotó- és Braun András festőművész Szolidáris Vidámpark című kiállítását nyitja majd meg ugyanitt Winkler Nóra.
A Zikkurat Galéria látogatói november 26-ig még megnézhetik a horvát festőművész, Predrag Todorovic munkáit.
Az évad újabb magyar ősbemutatóját, Závada Pál Magyar ünnep című színdarabját – melyet Idegen testünk című regényéből írt a Tízparancsolat-pályázatra, a színház számára – a Művészetek Palotájában mutatjuk be először november 19-én. (A Nemzeti Színház-beli bemutatóra december 18-án kerül majd sor.) Bella Máté fiatal zeneszerző – a MüPa kamarazenei pályázatának első helyezettje – írt hozzá dalokat, kórusokat. Kísér: az Óbudai Danubia Zenekar Kamaraegyüttese Silló István vezényletével.
Különleges eseménynek ígérkezik az Akarod vagy nem című lemezbemutató koncert a Nagyszínpadon november 20-án és 21-én, ahol meghallgathatja, hogy ismert, népszerű dalok hogyan válnak személyessé, maivá Kulka János előadásában.
Az idei évad első felolvasószínházi estjein új francia színdarabokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők a társulat tagjainak tolmácsolásában: két napban, két alkalommal, november 22-én és 23-án, megpróbálunk rövid áttekintést nyújtani arról, hogy mi foglalkoztatja a francia nyelvterületen élő írókat ma.
Töltse le decemberi műsorunkat nyomtatóbarát formában! Decemberi előadásainkra október 29-től válthatók jegyek a Színház jegypénztárában, az Andrássy út 28. sz. alatti jegyirodánkban, valamint a www.nemzetiszinhaz.hu és a www.jegy.hu internetes oldalakon.
Budapest, 2010. október 26.
Üdvözlettel:
Gálos Orsolya, kommunikációs vezető

2010. október 25., hétfő

Újabb kedvezményes jegyek a Vígszinházban

Sziasztok !
Újabb kedvezményes jegyek a Vígszinházban ! Akit érdekel jelezze
November 02. (kedd) 19,00 Padlás
November 04. (csütörtök) 19,00 Tévedések vígjátéka

20 fő feletti rendelés esetén 50%-os kedvezmény.
Várom a jelentkezéseteket !

2010. október 24., vasárnap

Moliére: A fösvény

Meghívó Moliér A fösvény című vígjátékára, 2010. október 29-én, 19 órai kezdettel a KMO Munkásotthon Művelődési Házba. Jegyár: 1000 Ft.

A jegyeket a +36-70-409-6078-as és a +36-30-914-4089-es telefonszámokon vagy On-line lehet lefoglalni, vagy a kezdés előtt lehet megvásárolni. A lefoglalt jegyeket az előadás napján, legkésőbb a kezdés előtt fél órával kell átvenni.

Üdvözlettel:

Cserkó Zsolt, társulatvezető

2010. október 17., vasárnap

Színház

Szeptember - október havi színházjegyek

szinház előadás időpont nap db hely Ft/db

MADÁCH SZÍNHÁZ
SORS BOLONDJAI okt. 28. 19,00 csütörtök 4 db fszt. 11. sor 11-14. 4 000 Ft
DIPLOMA ELŐTT nov. 04. 19,00 csütörtök 3 db fszt. 3. sor 7-9. 4 500 Ft
JELENETEK EGY HÁZASSÁGBÓL nov. 05. 19,30 péntek 2 db érkezési sorrend 2 700 Ft
DIPLOMA ELŐTT nov. 11. 19,00 csütörtök 4 db fszt. 9. sor 1-4. 4 000 Ft
ÉS MENNYI SZERELEM nov. 13. 15,00 szombat 5 db fszt. 6. sor 9-13. 4 800 Ft
PÁRATLAN PÁROS 1. nov. 13. 19,00 szombat 8 db fszt. 5. sor 1-4. 9-12. 4 300 Ft
SORS BOLONDJAI nov. 14. 15,00 vasárnap 4 db erkély 1. sor 17-20. 3 500 Ft
PÁRATLAN PÁROS 2. nov. 14. 19,00 vasárnap 4 db fszt. 4. sor 10-13. 4 300 Ft
NE MOST DRÁGÁM ! nov. 28. 19,00 vasárnap 4 db fszt. 6. sor 12-13-13-14. 4 300 Ft
MACSKÁK nov. 28. 19,00 vasárnap 5 db fszt. 7. sor 9-13. 4 800 Ft
PRODUCEREK dec. 04. 15,00 szombat 5 db erkély 2. sor 9-10-11-11-10. 5 300 Ft

MAGYAR SZÍNHÁZ
A SZECSUÁNI JÓ EMBER okt. 24. 19,00 vasárnap 4 db fszt. 5. sor 7-10. 2 800 Ft
KÁR, HOGY KURVA - reneszánsz rémdráma okt. 26. 19,30 kedd 2 db érkezési sorrend 2 100 Ft
A SZERELMES HAL okt. 27. 19,30 szerda 2 db érkezési sorrend 2 600 Ft
ISTVÁN A KIRÁLY nov. 04. 19,00 csütörtök 2 db fszt. 3. sor 10-11. 3 400 Ft
A SZERELMES HAL nov. 04. 19,30 csütörtök 2 db érkezési sorrend 2 600 Ft
A SZECSUÁNI JÓ EMBER nov. 05. 19,00 péntek 2 db fszt. 5. sor 147-15. 2 800 Ft
HÁZASSÁGON INNEN, ÉS TÚL nov. 06. 19,30 szombat 2 db érkezési sorrend 1 900 Ft
A FELESÉGEM TÖRTÉNETE nov. 07. 15,00 vasárnap 2 db erkély 5. sor 11-12. 2 900 Ft
KÁR, HOGY KURVA - reneszánsz rémdráma nov. 07. 19,30 vasárnap 2 db érkezési sorrend 2 100 Ft
LA MANCHA LOVAGJA - MUSICAL nov. 10. 19,00 szerda 2 db fszt. 5. sor 14-15. 2 800 Ft
MY FAIR LADY - MUSICAL nov. 12. 19,00 péntek 2 db fszt. 3. sor 14-15. 3 400 Ft
ARZÉN ÉS LEVENDULA - BŰNÜGYI BOHÓZAT nov. 13. 19,00 szombat 4 db fszt. 10. sor 8-11. 2 800 Ft
LILIOM nov. 18. 19,00 csütörtök 2 db fszt. 5. sor 13-14. 2 800 Ft
CSÜTÖRTÖKI HÖLGYEK nov. 19. 19,30 péntek 2 db érkezési sorrend 1 900 Ft
CYRANO DE BERGERAC nov. 20. 19,00 szombat 4 db fszt. 3. sor 11-14. 2 800 Ft
CSÜTÖRTÖKI HÖLGYEK nov. 21. 15,00 vasárnap 2 db érkezési sorrend 1 900 Ft
KAMÉLIÁS HÖLGY -ROMANTIKUS JÁTÉK nov. 28. 19,00 vasárnap 4 db fszt. 4. sor 7-10. 3 100 Ft
A FELESÉGEM TÖRTÉNETE nov. 30. 19,00 kedd 4 db fszt. 3. sor 10-13. 3 100 Ft
SAKK okt. 31. 19,00 vasárnap 2 db erkély 7. sor 7-8. 5 800 Ft
SWEET SHARITY - MUSICAL dec. 30. 19,00 csütörtök 4 db erkély 4. sor 8-11. 4 900 Ft
SWEET SHARITY - MUSICAL jan. 08. 19,00 szombat 4 db fszt. 6. sor 9-12. 6 100 Ft

THÁLIA SZÍNHÁZ
MALADYPE SZINHÁZ: PLATONOV okt. 29. 19,30 péntek 2 db érkezési sorrend 2 100 Ft
KAMÉLIÁS okt. 31. 19,30 vasárnap 2 db fszt. 6. sor 5-6. 2 600 Ft
FIGARÓ HÁZASSÁGA nov. 17. 19,00 szerda 2 db fszt. 6. sor 10-11. 4 600 Ft
ROMANTIKUS KOMÉDIA nov. 01. 19,00 hétfő 4 db középerkély 1. sor 6-9. 3 600 Ft
OVIBRADER nov. 04. 19,30 csütörtök 2 db fszt. 4. sor 7-8. 3 500 Ft
POPEYE nov. 06. 11,00 szombat 4 db fszt. 10. sor 10-13. 2 400 Ft
EGY SZÍNÉSZNŐ LÁNY nov. 06. 20,00 szombat 2 db fszt. 5.s or 4-5. 3 100 Ft
SÍRPIKNIK nov. 07. 19,00 vasárnap 2 db fszt. 3. sor 3-4. 4 000 Ft
SÍRPIKNIK nov. 07. 19,00 vasárnap 2 db fszt. 12. sor 1-2. 2 900 Ft
ROMANTIKUS KOMÉDIA nov. 9. 19,00 kedd 2 db fszt. 4. sor 5-6. 3 600 Ft
ROMANTIKUS KOMÉDIA nov. 09. 19,00 kedd 2 db középerkély 2. sor 1-2. 3 600 Ft
ÁLMODOZÓK nov. 12. 19,30 péntek 2 db érkezési sorrend 3 000 Ft
BESZÉLŐ FEJEK II. nov. 15. 19,30 hétfő 2 db fszt. 5. sor 9-10. 3 000 Ft
LEONCE ÉS LÉNA - MALADYPE SZINHAZ nov. 17. 19,30 szerda 2 db érkezési sorrend 2 100 Ft
A PILLANGÓK SZABADOK nov. 18. 19,30 csütörtök 2 db fszt. 2. sor 5-6. 3 000 Ft
ILLEMTAN GYEREKEKNEK KAMILLA BOHÓCCAl nov. 21. 11,00 vasárnap 4 db fszt. 4. sor 5-8. 1 600 Ft
MALADYPE SZINHAZ: TOJÁSÉJ nov. 26. 19,30 péntek 2 db érkezési sorrend 2 100 Ft
OVIBRADER nov. 30. 19,30 kedd 2 db fszt. 3. sor 3-4. 3 500 Ft
DIÓTÖRŐ dec. 11. 18,00 szombat 4 db fszt. 6. sor 10-13. 4 600 Ft
DIÓTÖRŐ nov. 12. 18,00 vasárnap 4 db fszt. 1. sor 7-10. 4 600 Ft
DIÓTÖRŐ dec. 16. 18,00 csütörtök 4 db fszt. 11. sor 11-14. 3 100 Ft
DIÓTÖRŐ dec. 18. 18,00 szombat 4 db fszt. 7. sor 11-12-13-13. 4 100 Ft
DIÓTÖRŐ dec. 19. 14,30 vasárnap 4 db fszt. 9. sor 5-8. 4 100 Ft

JÁTÉKSZÍN
MAGÁNYOS CÉDRUS okt. 24. 19,00 vasárnap 4 db fszt. 8. sor 1-4. 3 050 Ft
IMÁDOK FÉRJHEZ MENNI okt. 25. 19,00 hétfő 2 db fszt. 7. sor 7-8. 3 350 Ft
SZABIN NŐK ELRABLÁSA okt. 26. 19,00 kedd 2 db fszt. 8. sor 5-6. 3 500 Ft
BUBUS okt. 31. 19,00 vasárnap 4 db fszt. 12. sor 3-4-5-5. 2 850 Ft
HAMUPIPŐKE nov. 06. 11,00 szombat 4 db fszt. 7. sor 7-8. 2 100 Ft
ÉDES BOSSZÚ nov. 07. 19,00 vasárnap 2 db fszt. 7. sor 4-5. 2 850 Ft
SZABIN NŐK ELRABLÁSA nov. 09. 19,00 kedd 2 db fszt. 7. sor 7-8. 3 500 Ft
MAGÁNYOS CÉDRUS nov. 11. 19,00 csütörtök 2 db fszt. 10. sor 3-4. 3 050 Ft
IMÁDOK FÉRJHEZ MENNI NOV. 12. 19,00 péntek 2db fszt. 9. sor 8-9. 3 350 Ft
ÉDES BOSSZÚ nov. 15. 19,00 hétfő 2 db fszt. 7. sor 3-4. 2 850 Ft
HOTEL PLAZA nov. 16. 19,00 kedd 2 db fszt. 8. sro 3-4. 2 850 Ft
A KAKTUSZ VIRÁGA nov. 19. 19,00 péntek 3 db fszt. 8. sor 7-8-8. 3 350 Ft
MEZÍTLÁB A PARKBAN nov. 22. 19,00 hétfő 2 db fszt. 7.sor 5-6. 3 350 Ft
JUTALOMJÁTÉK nov. 29. 19,00 hétfő 2 db fszt. 6. sor 14-2. 3 350 Ft
SZABIN NŐK ELRABLÁSA nov. 30. 19,00 kedd 2 db fszt. 4. sor 5-6. 3 800 Ft

ÚJ SZÍNHÁZ
MÉG EGYSZER HÁTULRÓL okt. 21. 19,00 csütörtök 2 db fszt. 4. sor 5-6. 3 600 Ft
A CSÚNYA nov. 02. 19,00 kedd 2 db érkezési sorrend 2 600 Ft
A HATTYÚ nov. 03. 19,00 szerda 2 db fszt. 9. sor 9-10. 3 000 Ft
A FÖSVÉNY nov. 04. 19,00 csütörtök 2 db fszt. 3. sor 3-4. 3 300 Ft
MÉG EGYSZER HÁTULRÓL nov. 05. 19,00 péntek 2 db fszt. 9. sor 7-8. 3 000 Ft
ÉDENTŐL KELETRE nov. 06. 19,00 szombat 4 db fszt.9. sor 4-7. 3 000 Ft
A GRÖNHOLM MÓDSZER nov. 10. 19,20 szerda 4 db érkezési sorrend 2 600 Ft
MÉG EGYSZER HÁTULRÓL nov. 13. 19,00 szombat 2 db fszt. 9. sor 6-7. 3 000 Ft
KELETI PU. nov. 14. 19,00 vasárnap 2 db fszt. 9. sor 6-7. 2 700 Ft
VILÁGSZÉP NÁDSZÁLKISASSZONY nov. 14. 15,00 vasárnap 4 db érkezési sorrend 1 400 Ft
AHOGY TETSZIK nov. 15. 19,00 hétfő 2 db fszt. 3. sor 3-4. 3 300 Ft
FOGAT FOGÉRT nov. 20. 19,00 szombat 4 db fszt. 10. sor 3-6. 2 700 Ft
A CSÚNYA nov. 20. 19,00 szombat 4 db érkezési sorrend 2 600 Ft
A SZÍV BŰNEI nov. 24. 19,00 szerda 2 db fszt. 9.sor 6-7. 3 000 Ft
BETHLEN nov. 28. 19,00 vasárnap 4 db érkezési sorrend 2 100 Ft
A SZÍV BŰNEI nov. 28. 17,00 vasárnap 4 db fszt. 10. sor 5-8. 3 000 Ft
TISZTÚJÍTÁS nov. 29. 19,00 hétfő 2db fszt. 8. sor 8-9. 2 700 Ft
A HATTYÚ nov. 30. 19,00 kedd 2 db fszt. 8. sro 7-8. 3 000 Ft
KELETI PU. dec. 01. 19,00 szerda 2 db fszt. 8. sor 7-8. 2 700 Ft
A HATTYÚ dec. 05. 19,00 vasárnap 2 db fszt. 9. sor 5-6. 3 000 Ft
VILÁGSZÉP NÁDSZÁLKISASSZONY dec. 05. 15,00 vasárnap 4 db érkezési sorrend 1 400 Ft

OPERA
BALANCHINE - EST okt. 28. 19,00 csütörtök 4 db III. em. középülés 1. sor 8-11. 3 900 Ft
FIGARÓ HÁZASSÁGA okt. 29. 18,00 péntek 2 db III. em. középülés 3. sor 31-32. 1 100 Ft
REQUIEM nov. 02. 19,30 kedd 2 db fszt. 18. sor 2-3. 7 200 Ft
ELFÚJTA A SZÉL nov. 04. 19,00 csütörtök 2 db III. em. középülés 2. sor 28-29. 3 900 Ft
BÁNK BÁN nov. 11. 19,00 csütörtök 2 db fszt. 16. sor 8-9. 9 000 Ft
FIDELIO nov. 12. 19,00 péntek 2 db III. em. középülés 2. sor 26-27. 3 900 Ft
FIDELIO nov. 12. 19,00 péntek 2 db III. em. középülés 5. sor 32-33. 1 100 Ft
RIGOLETTO nov. 13. 19,00 szombat 2 db fszt. 6. sor 1-2. 12 100 Ft
BÁNK BÁN nov. 14. 11,00 vasárnap 2 db fszt. 2. sor 3-4. 5 700 Ft
ELFÚJTA A SZÉL nov. 14. 19,00 vasárnap 4 db fszt. 5. sor 32-35. 1 100 Ft
RIGOLETTO nov. 26. 19,00 péntek 2 db fszt. 13. sor 1-2. 9 100 Ft
RIGOLETTO nov. 26. 19,00 péntek 2 db III. em. középülés 4. sor 38-39. 1 100 Ft
POMÁDÉ KIRÁLY ÚJ RUHÁJA nov. 27. 11,00 szombat 4 db fszt. 2. sor 1-4. 3 600 Ft
A ROSSZUL ŐRZÖTT LÁNY nov. 28. 19,00 vasárnap 3 db fszt. 15. sor 1-3. 9 100 Ft
A ROSSZUL ŐRZÖTT LÁNY nov. 28. 19,00 vasárnap 2 db III. em. középülés 8. sor 9-10. 1 100 Ft

OPERETTSZÍNHÁZ
A CSÁRDÁSKIRÁLY NŐ nov. 03. 19,00 szerda 4 db fszt. 8. sor 9-12. 3 100 Ft
A SZÉPSÉG ÉS A SZÖRNYETEG nov. 05. 19,00 péntek 4 db fszt. 7. sor 13-16. 4 600 Ft
MUSICALMESÉK nov. 07. 11,00 vasárnap 2 db fszt. 7. sor 10-11. 1 500 Ft
A DOKTOR ÚR nov. 12. 19,00 péntek 2 db fszt. 9. sor 7-8. 5 000 Ft
MÁGNÁS MISKA nov. 13. 19,00 vasárnap 2 db fszt. 9. sor 5-6. 3 700 Ft
SZERDÁN TAVASZ LESZ nov. 16. 19,00 kedd 2 db fszt. 9. sor 1-2. 2 700 Ft
MOZART ! nov. 20. 15,00 szombat 4 db fszt. 10. sor 1-4. 4 500 Ft
CSÓKOS ASSZONY nov. 21. 19,00 vasárnap 4 db emeleti 6-os páholy 1-4. 4 000 Ft
SZENTIVÁNÉJI ÁLOM nov. 21. 19,00 vasárnap 4 db fszt. 10. sor 2-5. 4 500 Ft
MENYASSZONYTÁNC nov. 27. 19,00 szombat 4 db fszt. 11. sor 3-6. 3 400 Ft
A BAJADÉR nov. 28. 19,00 vasárnap 2 db fszt. 10. sor 6-7. 2 700 Ft
SZÉP NYÁRI NAP nov. 30. 19,00 kedd 2 db fszt. 12. sor 12-13. 5 600 Ft
EZ HUNGARIKUM - A MAGYAR OPERETT TÖRTÉNETE dec. 02. 19,00 csütörtök 4 db fszt. 10. sor 12-15. 2 700 Ft
MADAME POMPADOUR dec. 11. 19,00 szombat 4 db fszt. 8. sor 15-18. 3 700 Ft
SZÉP NYÁRI NAP dec. 23. 19,00 csütörtök 4 db fszt. 8. sor 8-11. 6 000 Ft

KARINTHY SZÍNHÁZ
ESZTER HAGYATÉKA okt. 30. 19,00 szombat 4 db fszt. 5. sor 4-7. 3 600 Ft
A BERMUDA HÁROMSZÖG BOTRÁNY nov. 05. 19,00 péntek 2 db fszt. 7. sor 4-5. 3 600 Ft
VÁLÁS BUDÁN nov. 06. 19,00 szombat 2 db fszt. 6. sor 3-4. 2 900 Ft
CABIRIA ÉJSZAKÁI nov. 07. 19,00 vasárnap 4 db fszt. 8. sor 5-6-7-7. 3 600 Ft
ESZTER HAGYATÉKA nov. 11. 19,00 csütörtök 2 db fszt. 7. sor 3-4. 3 600 Ft
CABIRIA ÉJSZAKÁI nov. 21. 20,00 vasárnap 4 db fszt. 7. sor 3-6. 3 600 Ft
FRAKK A MACSKÁK RÉME nov. 28. 10,30 vasárnap 3 db erkély 3. sor 5-7. 1 300 Ft
TORTÚRA nov. 28. 19,00 vasárnap 2 db fszt. 6. sor 3-4. 2 900 Ft

KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ
GOLDEN DRAGON nov. 04. 19,00 csütörtök 2 db fszt. 13. sor 6-7. 2 200 Ft
A HŐS ÉS A CSOKOLÁDÉKATONA nov. 06. 19,00 szombat 2 db fszt. 14. sor 5-6. 2 200 Ft
A SZERELEM DIADALA nov. 07. 17,00 vasárnap 2 db fszt. 12. sor 6-7. 2 200 Ft
A SZERELEM DIADALA nov. 07. 17,00 vasárnap 2 db fszt. 15. sor 5-6. 2 200 Ft
CIGÁNYOK nov. 8. 19,00 hétfő 2 db fszt. 13. sor 5-6. 2 200 Ft
KOCCANÁS nov. 09. 19,00 kedd 4 db fszt. 12. sor 5-8. 3 000 Ft
MESÉL A BÉCSI ERDŐ nov. 10. 19,00 szerda 2 db fszt. 12. sor 9-10. 2 200 Ft
A VADKACSA nov. 12. 19,00 péntek 2 db fszt. 5.s or 8-9. 2 800 Ft
GOLDEN DRAGON nov. 13. 19,00 szombat 2 db fszt. 15. sor 5-6. 2 200 Ft
IVANOV nov. 14. 19,00 vasárnap 2 db fszt. 10. sor 7-8. 2 400 Ft
KOCCCANÁS nov. 18. 19,00 csütörtök 2 db fszt. 10. sor 7-8. 4 000 Ft
PORTUGÁL nov. 21. 19,00 vasárnap 2 db fszt. 15. sor 4-5. 3 000 Ft
MESÉL A BÉCSI ERDŐ nov. 26. 19,00 péntek 2 db fszt. 9. sor 5-6. 2 800 Ft
A SZERELEM DIADALA nov. 27. 20,00 szombat 2 db fszt. 13. sor 5-6. 2 200 Ft
CIGÁNYOK nov. 30. 19,00 kedd 2 db fszt. 12. sor 6-7. 2 200 Ft
A VADKACSA dec. 01. 19,00 szerda 2 db fszt. 9. sor 5-6. 2 800 Ft
TOP DOGS dec.02. 19,00 csütörtök 2 db fszt. 3. sor 11-12. 4 000 Ft
GOLDEN DRAGON dec. 03. 19,00 péntek 2 db fszt. 13. sor 9-10. 2 200 Ft
CIGÁNYOK dec. 04. 19,00 szombat 2 db fszt. 13. sor 4-5. 2 200 Ft

RADNÓTI SZÍNHÁZ
FARKASOK ÉS BÁRÁNYOK okt. 26.19,00 kedd 4 db fszt. 8. sor 4-7. 2 900 Ft
ASZTALIZENE okt. 31. 19,00 vasárnap 2 db fszt. 5. sor 3-4. 3 300 Ft
FŐFŐNÖK nov. 02. 19,00 kedd 2 db fszt. 11. sor 5-6. 2 600 Ft
APACSOK nov. 03. 19,00 szerda 4 db fszt. 8. sor 5-6-6-7. 2 900 Ft
FARKASOK ÉS BÁRÁNYOK nov. 05. 19,00 péntek 4 db erkély 1. sor 2-5. 3 600 Ft
RADNÓTI nov. 11. 19,00 csütörtök 2 db erkély 1. sor 4-5. 2 100 Ft
PRAH nov. 13. 19,00 szombat 4 db fszt. 2. sor 4-7. 3 000 Ft
FARKASOK ÉS BÁRÁNYOK nov. 16. 19,00 kedd 4 db fszt. 2. sor 4-7. 3 300 Ft
NAFTALIN nov. 18. 19,00 csütörtök 2 db erkély 2. sor 2-3. 3 000 Ft
BOLDOGTALANOK nov. 20. 19,00 szombat 2 db fszt. 7. sor 2-3. 2 500 Ft
APACSOK nov. 21. 17,00 vasárnap 2 db fszt 2. sor 6-7. 3 300 Ft
APACSOK nov. 21. 19,00 vasárnap 2 db fszt. 8. sor 2-3. 2 900 Ft
FARKASOK ÉS BÁRÁNYOK nov. 22. 19,00 hétfő 2 db fszt. 9. sor 2-3. 2 900 Ft
BOLDOGTALANOK nov. 30. 19,00 kedd 34 db fszt. 9. sor 4-7. 2 200 Ft

KABARÉ 24 A MIKROSZKÓPON
6 CELEB KERES EGY SZORZÓT - gúnyrajzok, sok zene okt. 16. 19,00 szombat 4 db fszt. 1. sor 1-4. 1 500 Ft
6 CELEB KERES EGY SZORZÓT - gúnyrajzok, sok zene okt. 22. 19,00 péntek 2 db fszt. 5. sor 1-4. 1 500 Ft
ÉRZELMES ÜZLETEK okt. 24. 19,00 vasárnap 4 db fszt. 3. sor 3-6. 1 500 Ft
6 CELEB KERES EGY SZORZÓT - gúnyrajzok, sok zene okt. 29. 19,00 péntek 4 db fszt. 4. sor 1-4. 1 500 Ft
NICSAK: KIBESZÉL! - KÖZÉLETI KABARÉ okt. 31. 19,00 vasárnap 4 db fszt. 3. sor 3-6. 1 500 Ft
ÉRZELMES ÜZLETEK nov. 04. 19,00 csütörtök 4 db fszt. 1. sor 1-4. 1 700 Ft
TárSASjáték nov. 06. 19,00 szombat 4 db fszt. 4. sor 3-6. 3 100 Ft
ÉRZELMES ÜZLETEK nov. 07. 19,00 vasárnap 2 db fszt. 1. sor 1-2. 1 700 Ft
NICSAK: KIBESZÉL! - KÖZÉLETI KABARÉ nov. 11. 19,00 csütörtök 4 db fszt. 2. sor 1-4. 1 700 Ft
MINDEN UGYANÚGY VAN - TÜKÖRKÉPEK A MÚLTBÓL nov. 12. 19,00 péntek 4 db fszt. 2. sor 1-4. 1 700 Ft
NICSAK: KIBESZÉL! - KÖZÉLETI KABARÉ nov. 14. 19,00 vasárnap 4 db fszt. 2. sor 1-4. 1 700 Ft
NICSAK: KIBESZÉL! - KÖZÉLETI KABARÉ nov. 19. 19,00 péntek 4 db fszt. 2. sor 1-4. 1 700 Ft
ÉRZELMES ÜZLETEK nov. 26. 19,00 péntek 4 db fszt. 2. sor 1-4. 1 700 Ft
TÖBB, MINT KONCERT HERNÁDI JUDIT ESTJE nov. 28. 15,00 vasárnap 4 db fszt. 2. sor 1-4. 3 300 Ft

VÍG-PESTI SZÍNHÁZ
A KERTÉSZ KUTYÁJA okt. 26. 19,00 kedd 2 db fszt. 2. sor 5-6. 3 600 Ft
JÁTÉK A KASTÉLYBAN okt. 28. 19,00 csütörtök 2 db fszt. 1. sor 5-6. 3 600 Ft
TÉVEDÉSEK VÍGJÁTÉKA okt. 31. 19,00 vasárnap 4 db fszt. 8. sor 5-8. 3 300 Ft
A PADLÁS nov. 02. 19,00 kedd 4 db fszt. 12. sor 5-6-6-7 23 800 Ft
EGY, KETTŐ, HÁROM - AZ IBOLYA nov. 03. 19,00 szerda 4 db fszt. 9. sor 5-9. 3 300 Ft
TÉVEDÉSEK VÍGJÁTÉKA nov. 04. 19,00 csütörtök 2 db fszt. 8. sor 1-2. 3 200 Ft
TÉVEDÉSEK VÍGJÁTÉKA nov. 04. 19,00 csütörtök 2 db fszt. 12. sor 5-6. 2 800 Ft
A DZSUNGEL KÖNYVE nov. 04. 19,00 csütörtök 4 db fszt. 15. sor 1-4. 2 500 Ft
HEGEDŰS A HÁZTETŐN 50. előadás ! nov. 05. 19,00 péntek 2 db fszt. 11. sor 3-4. 4 100 Ft
A PADLÁS nov. 06. 19,00 szombat 2 db fszt. 8. sor 5-6. 3 300 Ft
A DZSUNGEL KÖNYVE nov. 06. 19,00 szombat 4 db fszt. 12. sor 1-4. 2 700 Ft
A DZSUNGEL KÖNYVE nov. 07. 14,30 vasárnap 4 db erkély 2. sor 1-4. 2 500 Ft
AUGUSZTUS OKLAHOMÁBAN nov. 07. 19,00 vasárnap 2 db fszt. 2. sor 3-4. 3 400 Ft
A PADLÁS nov. 07. 11,00 vasárnap 2 db fszt. 11. sor 7-8. 2 800 Ft
KÉPZELT BETEG nov. 08. 19,00 hétfő 2 db fszt. 9. sor 5-6. 2 800 Ft
HEGEDŰS A HÁZTETŐN nov. 09. 19,00 kedd 2 db fszt. 11. sor 1-2. 4 100 Ft
EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI nov. 10. 19,00 szerda 4 db fszt. 11. sor 5-8. 3 200 Ft
SYLVIA nov. 11. 19,00 csütörtök 4 db fszt. 11. sor 1-4. 3 200 Ft
MINDENT ANYÁMRÓL nov. 11. 19,00 csütörtök 4 db fszt. 12. sor 3-6. 2 900 Ft
A KERTÉSZ KUTYÁJA nov. 12. 19,00 péntek 4 db fszt. 17. sor 5-6-7-7. 3 400 Ft
KÉPZELT BETEG nov. 12. 19,00 péntek 4 db fszt. 12. sor 7-10. 2 900 Ft
FIGARO HÁZASSÁGA nov. 13. 19,00 szombat 4 db fszt. 11. sor 1-4. 2 900 Ft
A KELLÉKES nov. 13. 19,00 szombat 2 db fszt. 3. sor 3-4. 3 000 Ft
TÉVEDÉSEK VÍGJÁTÉKA nov. 14. 19,00 vasárnap 4 db fszt. 8. sor 3-6. 3 300 Ft
A DZSUNGEL KÖNYVE nov. 14. 19,00 vasárnap 4 db fszt. 9. sor 1-4. 3 000 Ft
JÁTÉK A KASTÉLYBAN nov. 15. 19,00 hétfő 5 db fszt. 6. sor 1-5. 3 600 Ft
JÁTSZD ÚJRA, SAM ! nov. 15. 19,00 hétfő 4 db fszt. 12.s or 7-10. 2 900 Ft
MIKVE nov. 16. 19,00 kedd 4 db fszt. 14. sor 7-10. 2 900 Ft
A KERTÉSZ KUTYÁJA nov. 17. 19,00 szerda 4 db fszt. 11. sor 5-8. 3 200 Ft
HEGEDŰS A HÁZTETŐN nov. 18. 19,00 csütörtök 4 db fszt. 12. sor 5-6-6-7. 4 100 Ft
HEGEDŰS A HÁZTETŐN nov. 20. 19,00 szombat 4 db fszt. 11. sor 5-8. 4 100 Ft
MINDENT ANYÁMRÓL nov. 20. 19,00 szombat 2 db fszt. 15. sor 8-9. 3 100 Ft
MINDENT ANYÁMRÓL nov. 20. 19,00 szombat 2 db fszt. 9. sor 1-2. 3 500 Ft
SYLVIA nov. 21. 19,00 vasárnap 4 db fszt. 12. sor 5-6-6-7. 3 400 Ft
VÁNYA BÁCSI nov. 22. 19,00 hétfő 2 db fszt. 15. sor 3-4. 2 800 Ft
MIKVE nov. 22. 19,00 hétfő 2 db erkély 3. sor 1-2. 2 900 Ft
MIKVE nov. 22. 19,00 hétfő 2 db fszt. 14. sor 9-10. 2 900 Ft
JÁTÉK A KASTÉLYBAN nov. 23. 19,00 kedd 4 db fszt. 11. sor 1-4. 3 200 Ft
EGY, KETTŐ, HÁROM - AZ IBOLYA nov. 23. 19,00 kedd 4 db fszt. 3. sor 1-4. 3 300 Ft
VÁNYA BÁCSI nov. 25. 19,00 csütörtök 4 db fszt. 14. sor 5-8. 2 800 Ft
OTHELLO nov. 28. 19,00 vasárnap 4 db fszt. 12. sor 5-6-6-7. 2 900 Ft
HEGEDŰS A HÁZTETŐN dec. 02. 19,00 csütörtök 4 db fszt. 11. sor 5-8. 4 100 Ft
TÚL A MASZAT HEGYEN dec. 02. 19,00 csütörtök 4 db fszt. 12. sor 1-4. 2 900 Ft
HEGEDŰS A HÁZTETŐN dec. 05. 19,00 vasárnap 2 db fszt. 8. sor 7-8. 4 600 Ft
HEGEDŰS A HÁZTETŐN dec. 05. 19,00 vasárnap 2 db fszt. 11. sor 3-4. 4 100 Ft
JÁTSZD ÚJRA, SAM ! dec. 28. 19,00 kedd 4 db fszt. 3. sor 1-4. 3 500 Ft

CENTRÁL SZÍNHÁZ
NÉZŐMŰVÉSZETI FŐISKOLA okt. 30. 19,00 szombat 2 db fszt. 6. sor 10-11. 2 600 Ft
JÓ ZSARU-ROSSZ ZSARU nov. 06. 19,00 szombat 4 db fszt. 4. sor 7-10. 3 600 Ft
MÉGIS, KINEK AZ ÉLETE? nov. 07. 19,00 vasárnap 4 db fszt. 5. sor 9-12. 3 800 Ft
ÁJLÁVJU no. 10. 19,00 szerda 4 db fszt. 5. sor 9-12. 3 200 Ft
FEKETE PÉTER nov. 11. 19,00 csütörtök 4 db fszt. 5. sor 9-12. 3 600 Ft
ÉS RÓMEÓ ÉS JÚLIA nov. 12. 19,00 péntek 4 db fszt. 4. sor 8-9. 2 600 Ft
A 88. UTCA FOGLYAI nov. 12. 19,00 péntek 4 db fszt. 5. sor 9-12. 3 800 Ft
GUPPI nov. 13. 19,00 szombat 2 db fszt. 3. sor 9-10. 2 600 Ft
JÓ ZSARU-ROSSZ ZSARU nov. 13. 19,00 szombat 4 db fszt. 4. sor 7-10. 3 600 Ft
LEGÉNYLAKÁS nov. 14. 19,00 vasárnap 4 db fszt. 5. sor 9-12. 3 400 Ft
MÉGIS, KINEK AZ ÉLETE? nov. 17. 19,00 szerda 4 db fszt. 5. sor 9-12. 3 800 Ft
NEW YORKI KOMÉDIÁK nov. 18. 19,00 csütörtök 2 db fszt. 5. sor 9-10. 3 600 Ft
A MI UTCÁNK AVENUE Q nov. 19. 19,00 péntek 4 db fszt. 5. sor 9-12. 3 600 Ft
A HANG-VILLA TITKA - MESEJÁTÉK nov. 21. 11,00 vasárnap 4 db fszt. 5. sor 9-12. 1 800 Ft
NEW YORKI KOMÉDIÁK nov. 21. 19,00 vasárnap 4 db fszt. 5. sor 9-12. 3 600 Ft
FEKETE PÉTER nov. 24. 19,00 szerda 2 db fszt. 5. sor 11-12. 3 600 Ft
JÓ ZSARU-ROSSZ ZSARU nov. 25. 19,00 csütörtök 4 db fszt. 4. sor 7-10. 3 600 Ft
MÉGIS, KINEK AZ ÉLETE? nov. 26. 19,00 péntek 2 db fszt. 5. sor 11-12. 3 800 Ft
A MI UTCÁNK AVENUE Q nov. 27. 19,00 szombat 4 db fszt. 5. sor 9-12. 3 600 Ft
ÁJLÁVJU nov. 28. 19,00 vasárnap 4 db fszt. 5. sor 9-12. 3 200 Ft
A HANG-VILLA TITKA - MESEJÁTÉK nov 28. 11,00 vasárnap 4 db fszt. 5. sor 9-12. 1 800 Ft
ÉS RÓMEÓ ÉS JÚLIA nov. 30. 19,00 kedd 2 db fszt. 3. sor 5-6. 2 600 Ft

NEMZETI SZÍNHÁZ
VESZTEGZÁR A GRAND HOTELBEN okt. 27. 19,00 szerda 2 db zsöllye bal 3. sor 9-10. 4 100 Ft
HOLDBÉLI CSÓNAKOS okt. 30. 15,00 szombat 4 db zsöllye bal 5. sor 7-10. 3 000 Ft
A HÉT ASSZONYA okt. 31. 19,30 vasárnap 2 db érkezési sorrend 3 000 Ft
PÁNIK nov. 02. 19,00 kedd 2 db érkezési sorrend 2 400 Ft
ÁRMÁNY ÉS SZERELEM nov. 02. 19,00 kedd 2 db zsöllye bal 3. sor 10-11. 3 900 Ft
SZIGLIGET nov. 03. 19,00 szerda 2 db érkezési sorrend 2 900 Ft
LEAR KIRÁLY nov. 05. 19,00 péntek 2 db zsöllye 5. sor8-9. 3 900 Ft
VESZTEGZÁR A GRAND HOTELBEN nov. 07. 15,00 vasárnap 4 db zsöllye 1. sor 1-4. 3 600 Ft
LEAR KIRÁLY nov. 08. 19,00 hétfő 2 db zsöllye 4. sor 9-10. 3 900 Ft
ORFEUSZ ALÁSZÁLL nov. 10. 19,00 szerda 2 db érkezési sorrend 2 900 Ft
ÚRI MURI nov. 11. 19,00 csütörtök 4 db zsöllye 5. sor 10-13. 3 900 Ft
HÁROM NŐVÉR nov. 12. 19,00 péntek 6 db zsöllye 8. sor 11-16. 3 900 Ft
ÁRMÁNY ÉS SZERELEM nov. 13. 15,00 szombat 2 db zsöllye 3. sor 9-10. 3 900 Ft
BUBORÉKOK nov. 14. 19,00 vasárnap 2 db érkezési sorrend 2 900 Ft
A HÉT ASSZONYA nov. 14. 19,30 vasárnap 2 db érkezési sorrend 3 000 Ft
A JÉG nov. 15. 19,00 hétfő 4 db érkezési sorrend 3 300 Ft
"AKAROD VAGY NEM" - KULKA KONCERT nov. 20. 19,00 szombat 2 db zsöllye 2. sor 8-9. 6 000 Ft
"AKAROD VAGY NEM" - KULKA KONCERT nov. 21. 19,00 vasárnap 4 db zsöllye 3. sor 9-12. 6 000 Ft
JEREMIÁS AVAGY ISTEN HIDEGE nov. 22. 19,00 hétfő 2 db érkezési sorrend 2 600 Ft
MEIN KAMPF nov. 26. 19,00 péntek 2 db érkezési sorrend 2 600 Ft
BERZSIÁN ÉS DIDEKI nov. 27. 15,00 szombat 4 db zsöllye 5. sor 11-14. 3 000 Ft
JÁNOS VITÉZ II. nov. 28. 15,00 vasárnap 2 db balkon 1. sor 1-2. 3 100 Ft
JÁNOS VITÉZ I. nov. 28. 19,00 vasárnap 2 db zsöllye 4. sor 9-10. 3 900 Ft
PÁNIK nov. 30. 19,00 kedd 2 db érkezési sorrend 2 400 Ft

JÓZSEF ATTILA SZÍNHÁZ
AZ ÖREG HÖLGY LÁOGATÁSA nov. 03. 19,00 szerda 2 db fszt. 4. sor 9-10. 3 600 Ft
LEGYEN A FELESÉGEM nov. 04. 19,00 csütörtök 2 db fszt. 4. sor 1-2. 3 600 Ft
ADD KÖLCSÖN A FELESÉGED nov.05. 19,00 péntek 2 db fszt. 4. sor 3-4. 3 600 Ft
SÜSÜ A SÁRKÁNY nov. 07. 11,00 vasárnap 4 db fszt. 6. sor 7-10. 3 000 Ft
A MINISZTER FÉLRELÉP nov. 07. 19,00 vasárnap 2 db fszt. 4. sor 9-10. 3 600 Ft
SZEGÉNY GAZDAGOK nov. 11. 19,00 csütörtök 2 db fszt. 7. sro 7-8. 3 600 Ft
SZEGÉNY GAZDAGOK nov. 12. 19,00 péntek 4 db erkély 1. sor 1-4. 3 600 Ft
MADE IN HUNGÁRIA nov. 14. 15,00 vasárnap 2 db fszt. 6. sor 7-8. 5 100 Ft
MADE IN HUNGÁRIA nov. 14. 19,00 vasárnap 4 db fszt. 6. sor 9-12. 5 100 Ft
IKREK nov. 18. 19,00 csütörtök 2 db fszt. 4. sor 5-6. 3 600 Ft
CSAK KÉTSZER VAGY FIATAL nov. 20. 19,00 szombat 2 db fszt. 4. sor 7-8. 3 600 Ft
HALLO HALLO ! nov. 21. 19,00 vasárnap 4 db fszt. 6. sor 1-4. 3 600 Ft
BALFÁCÁNT VACSORÁRA nov. 22. 19,00 hétfő 2 db fszt. 4. sor 5-6. 3 600 Ft
A TISZTA MÉZ nov. 27. 20,00 szombat 2 db érkezési sorrend 2 400 Ft
SÜSÜ A SÁRKÁNY nov. 28. 15,00 vasárnap 4 db fszt. 6. sor 12-15. 3 000 Ft


ÖRKÉNY ISTVÁN SZÍNHÁZ
JÓGYEREKEK KÉPESKÖNYVE okt. 20. 19,00 szerda 2 db fszt. 9. sor 9-10. 3 000 Ft
FINITO okt. 21. 19,00 csütörtök 2 db fszt. 9. sor 7-8. 2 800 Ft
AZ ÜVEGCIPŐ okt. 22. 19,00 péntek 4 db fszt. 8. sor 9-12. 3 000 Ft
ARTURO UI…… okt. 24. 19,00 vasárnap 2 db fszt. 7. sor 3-4. 3 000 Ft
BOHÉMÉLET okt. 30. 19,00 szombat 2 db fszt. 6. sor 3-4. 3 000 Ft
KEAN nov. 04. 19,00 csütörtök 2 db érkezési sorrend 1 600 Ft
MACSKAJÁTÉK nov. 05. 19,00 péntek 2 db fszt. 10. sor 9-10. 3 000 Ft
AZT MESÉLD EL, PISTA! nov. 06. 19,00 szombat 2db fszt. 9. sor 9-10. 3 000 Ft
FINITO nov. 09. 19,00 kedd 2db fszt.9. sor 9-10. 2 800 Ft
JÓGYEREKEK KÉPESKÖNYVE nov. 10. 19,00 szerda 2 db fszt. 8. sor 9-10. 3 000 Ft
AZ ÜVEGCIPŐ nov. 11. 19,00 csütörtök 2 db fszt. 9. sor 9-10. 2 800 Ft
BOHÉMÉLET nov. 12. 19,00 péntek 2 db fszt. 4. sor 5-6. 3 500 Ft
NÉZZÜNK BIZAKODVA A JÖVŐBE ! nov. 15. 19,00 hétfő 2 db fszt. 6. sor 6-7. 3 300 Ft
JÓGYEREKEK KÉPESKÖNYVE nov. 17. 19,00 szerda 2 db fszt. 5. sor 5-6. 3 600 Ft
A HÜLYÉJE nov. 20. 19,00 szombat 2 db fszt. 4. sor 4-5. 3 500 Ft
A SÖTÉTBEN LÁTÓ TÜNDÉR nov. 21. 11,00 vasárnap 4 db erkély 1. sor 3-6. 1 700 Ft
TASNÁDI ISTVÁN: KUPIDÓ BELVÁROSI SZÍNHÁZ nov. 21. 20,00 vasárnap 2 db fszt. 6. sor 13-14 3 000 Ft
AZT MESÉLD EL, PISTA! nov. 21. 19,00 vasárnap 4 db fszt. 8. sor 7-10. 3 000 Ft
FINITO nov. 22. 19,00 hétfő 2 db fszt. 6. sor 6-7. 3 300 Ft
A MŰSELYEMLÁNY nov. 26. 19,00 péntek 2 db fszt. 3. sor j-b. 9-9. 2 400 Ft
KASIMIR ÉS KAROLINE nov. 27. 15,00 szombat 2 db fszt. 5. sor 5-6. 3 500 Ft
AZ ÜVEGCIPŐ nov. 28. 15,00 vasárnap 2 db fszt. 7. sor j-b. 11-11. 3 000 Ft
MACSKAJÁTÉK nov. 29. 19,00 hétfő 2 db fszt. 8. sor 9-10. 2 800 Ft
FINITO dec. 03. 19,00 péntek 2 db fszt. 5. sor 7-8. 3 500 Ft

BP-I KAMARASZÍNHÁZ
UTÓSZINKRON okt. 22. 19,00 péntek 4 db érkezési sorrend 2 800 Ft
DR FAUSTUS okt. 24. 19,00 vasárnap 4 db érkezési sorrend 2 800 Ft
KVARTETT okt. 24. 19,30 vasárnap 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
EMBERBARÁT okt. 25. 19,00 hétfő 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
SÓSKA SÜLTKRUMPLI okt. 26. 19,00 kedd 4 db érkezési sorrend 2 800 Ft
LILIOM okt. 27. 19,00 szerda 4 db érkezési sorrend 2 800 Ft
EMBERBARÁT okt. 27. 19,00 szerda 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
VÁLOGATOTT JELLEMTELENSÉGEIM okt. 27. 19,30 szerda 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
REMIX okt. 28. 19,00 csütörtök 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
SVEJK okt. 29. 19,00 péntek 4 db érkezési sorrend 2 800 Ft
TANGÓ okt. 29. 19,00 péntek 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
MINDENKIT MEGNYÚZUNK okt. 29. 19,30 péntek 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
HÁRMAN A PADON okt. 30. 19,00 szombat 4 db érkezési sorrend 2 800 Ft
ÁRPÁDHÁZ okt. 30. 19,30 szombat 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
DR FAUSTUS okt. 31. 19,00 vasárnap 4 db érkezési sorrend 2 800 Ft
CSAVARGÓK TÍZPARANCSOLATA okt. 31. 19,00 vasárnap 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
SZÍNHÁZKOMÉDIA okt. 31. 19,30 vasárnap 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
ZÖLDALMA nov. 02. 19,30 kedd 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
CSAKAZÉRTISJÁTÉK nov. 03. 19,00 szerda 2 db érkezési sorrend 3 000 Ft
ÁRPÁDHÁZ nov. 03. 19,30 szerda 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
PSZICHO nov. 04. 19,00 csütörtök 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
REMIX nov. 04. 19,00 csütörtök 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
DÜHÖNGŐ IFJÚSÁG nov. 05. 19,00 péntek 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
LISOLETTE ÉS A MÁJUS nov. 05. 19,00 péntek 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
UTÓSZINKRON nov. 06. 19,00 szombat 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
SZÍNHÁZKOMÉDIA nov. 07. 19,30 vasárnap 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
DR FAUSTUS nov. 07. 19,00 vasárnap 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
MINDENKIT MEGNYÚZUNK nov. 08. 19,30 hétfő 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
SVEJK nov. 08. 19,00 hétfő 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
SÓSKA SÜLTKRUMPLI nov. 09. 19,00 kedd 4 db érkezési sorrend 2 800 Ft
HAROLD ÉS MAUDE nov. 09. 19,30 kedd 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
LÁTJA ISTEN, HOGY ÁLLOK A NAPON - HOBO EST nov. 10. 19,00 szerda 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
DR FAUSTUS nov. 10. 19,00 szerda 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
EMBERBARÁT nov. 12. 19,00 péntek 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
VARSÓI MELÓDIA nov. 12. 19,30 péntek 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
LILIOM nov. 12. 19,00 péntek 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
PSZICHO nov. 13. 19,00 szombat 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
SVEJK nov. 13. 19,00 szombat 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
FELJEGYZÉSEK AZ EGÉRLYUKBÓL nov. 13. 19,30 szombat 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
LISOLETTE ÉS A MÁJUS nov. 14. 19,00 vasárnap 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
KÖNNYŰ ERKÖLCSÖK nov. 14. 19,30 vasárnap 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
CIRCUS HUNGARICUS - HOBO EST nov. 16. 19,00 kedd 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
BERRLIN BLUES nov. 16. 19,00 kedd 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
SÓSKA SÜLTKRUMPLI nov. 17. 19,00 szerda 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
HAROLD ÉS MAUDE nov. 17. 19,30 szerda 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
HÁRMAN A PADON nov. 18 19,00 csütörtök 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
EDIT PIAF nov. 19. 19,00 péntek 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
A SZEGÉNY HEKUS ESETE A PAPAGÁJJAL nov. 20. 19,00 szombat 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
UTÓSZINKRON nov. 21. 19,00 vasárnap 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
LISOLETTE ÉS A MÁJUS nov. 22. 19,00 hétfő 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
KVARTETT nov. 22. 19,30 hétfő 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
A VÁGY VILLAMOSA nov. 23. 19,00 kedd 4 db érkezési sorrend 3 100 Ft
LILIOM nov. 24. 19,00 szerda 4 db érkezési sorrend 2 800 Ft
REMIX nov. 25. 19,00 csütörtök 4 db érkezési sorrend 2 800 Ft
DÜHÖNGŐ IFJÚSÁG nov. 25. 19,00 csütörtök 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
KÖNNYŰ ERKÖLCSÖK nov. 25. 19,30 csütörtök 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
ZÖLDALMA nov. 26. 19,30 péntek 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
HÁRMAN A PADON nov. 27. 19,00 szombat 4 db érkezési sorrend 2 800 Ft
HAMU ÉS PÁLINKA nov. 27. 19,30 szombat 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
ANGYALI SHOW - CSONGÁRDI KATA MŰSORA nov. 28. 15,00 vasárnap 2 db érkezési sorrend 2 050 Ft
CALIGULA nov. 28. 19,00 vasárnap 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
KÜLÖNTEREM nov. 28. 20,00 vasárnap 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
SVEJK nov. 29. 19,00 hétfő 4 db érkezési sorrend 2 800 Ft
MINDENKIT MEGNYÚZUNK nov. 29. 19,30 hétfő 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
DR FAUSTUS nov. 30. 19,00 kedd 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
SZÍNHÁZKOMÉDIA nov. 30. 19,30 kedd 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft
KÜLÖNTEREM dec. 01. 19,00 szerda 2 db érkezési sorrend 2 800 Ft

BÁBSZÍNHÁZ
ANYÁM TYÚK, AVAGY AZ EMBER TRAGÉDIA okt. 29. 18,00 péntek 4 db fszt. 8. sor 8-11. 3 000 Ft
DIÓTÖRŐ nov. 06. 10,30 szombat 4 db fszt. 2. sor 7-10. 1 500 Ft
MARCIPÁN CICA nov. 14. 10,30 vasárnap 2 db fszt. 4. sor 3-4. 1 500 Ft
DIÓTÖRŐ nov. 20. 10,30 szombat 4 db fszt. 2. sor 7-10. 1 500 Ft
DIÓTÖRŐ nov. 20. 16,00 szombat 4 db fszt. 4. sor 7-10. 1 500 Ft
CSIPKERÓZSA nov. 21. 10,30 vasárnap 4 db fszt. 6. sor 3-6. 1 500 Ft
CSIPKERÓZSA nov. 21. 15,00 vasárnap 4 db fszt. 3. sor 6-9. 1 500 Ft
GRAMP nov. 25. 19,00 csütörtök 6 db fszt. 5. sor 6-11. 2 600 Ft
GRAMP nov. 29. 19,00 hétfő 4 db fszt. 1. sor 7-10. 2 600 Ft

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ
TÁNCLÉPÉSEK - BEMUTATÓ okt. 24. 19,00 vasárnap 2 db IV. sor 3-4. 2 400 Ft
VARÁZSFUVOLA okt. 26. 19,00 kedd 2 db fszt. 11. sor 5-6. 2 600 Ft
ADIEMUS / A HALÁL ÉS A LÁNYKA 6 KAKAS okt. 27. 19,00 szerda 2 db fszt. 11. sor 1-2. 4 100 Ft
A FEKETE MALOM okt. 30. 19,00 szombat 2 db IV. sor 3-4. 1 600 Ft
BOLDOGSÁG 69:09 okt. 30. 19,00 szombat 2 db fszt. A. sor 5-6. 4 100 Ft
TRAVIATA nov. 03. 19,00 szerda 2 db VII. sor 1-2. 2 400 Ft
NAGYIDAI CIGÁNYOK nov. 04. 19,00 csütörtök 4 db XI. sor 2-5. 4 100 Ft
A TÁNCMESTER nov. 06. 19,00 szombat 4 db IX. sor 3-6. 2 400 Ft
ÁLOMIDŐ nov. 09. 19,00 kedd 4 db fszt. 11. sor 5-8. 4 300 Ft
BOGÁRMESE nov. 10. 19,00 szerda 2 db fszt. 11. sor 7-8. 1 800 Ft
SEVEN nov. 12. 19,00 péntek 4 db fszt. 11. sor 5-8. 2 600 Ft
BOLDOGSÁG 69:09 nov. 14. 15,00 vasárnap 2 db fszt. 11. sor 7-8. 4 600 Ft
CSIPKERÓZSA nov. 15. 19,00 hétfő 2 db VII. sor 1-2. 2 400 Ft
FEKETE-PIROS TÁNC nov. 16. 19,00 kedd 2 db Középerkély 2.sor 3-4. 3 100 Ft
TÁNC,TÁNC,TÁNC nov. 22. 19,00 hétfő 2 db XIII. sor 9-10. 1 600 Ft
NAPLEGENDA nov. 26. 19,00 péntek 2 db fszt. A sor 1-2. 3 300 Ft
BUDAPESTI BEMUTATÓ QUEEN-BALETT nov. 30. 19,00 kedd 4 db fszt. 11. sor 2-5. 4 100 Ft

BELVÁROSI SZÍNHÁZ
ESŐEMBER nov. 29. 20,00 hétfő 2 db fszt. 15. sor 1-2. 3 400 Ft
DOLCSAJA VITA nov. 27. 20,00 szombat 2 db fszt. 4. sor 1-2. 3 700 Ft

KONCERTEK
EXPERI DANCE: ESSZENCIA okt. 23. 19,00 szombat 4 db érkezési sorrend 5 000 Ft
JOE BONAMASSA okt. 28. 20,00 csütörtök 4 db állóhely 10 000 Ft
TRÓJA TÁNC SHOW nov. 09. 20,00 kedd 4 db 211-es szektor J sor 10-13. 8 000 Ft
TRÓJA TÁNC SHOW nov. 09. 20,00 kedd 2 db 109-es szektor S. sor 20-21. 11 000 Ft
TRÓJA TÁNC SHOW nov. 09. 20,00 kedd 1 db 116-os szektor P. sor 1. 13 000 Ft
EXPERI DANCE: ESSZENCIA nov. 13. 19,00 szombat 4 db érkezési sorrend 5 000 Ft
EXPERI DANCE: ESSZENCIA nov. 19. 19,00 péntek 4 db érkezési sorrend 5 000 Ft
QUIMBY dec. 17. 20,00 péntek 2 db érkezési sorrend 4 600 Ft
MAGNA CÍM LAUDE dec. 28. 20,00 kedd 4 db érkezési sorrend 6 000 Ft
IRIGY HÓNALJMIRIGY JUBILEUMI KONCERT dec. 29. 20,00 szerda 4 db 213-as szektor F sor 12-15. 7 000 Ft
IRIGY HÓNALJMIRIGY JUBILEUMI KONCERT dec. 29. 20,00 szerda 4 db 111-es szektor E sor 4-7. 9 000 Ft

FŐVÁROSI NAGYCÍRKUSZ
CIRCOLOMBIA
2010. október 16-tól 2011. január 02-ig
Előadások rendje: sz,cs,p: 15,00
sz: 11,00 15,00 19,00
V: 11,00 15,00
Ünnepi előadások:
December 27,28,29 11,00 15,00
December 30,31 15,00
Január 01. 15,00
Január 02. 11,00 15,00

Helyárak: 2800,-2600,-2200,-
Gyermeknek és nyugdíjasoknak: 2200,-2100,-2000,-

Koncertek és fesztiválok


Október
19.            A TENKES KAPITÁNYA                           Müpa                        15.00,     19.00         2000.-2500.-
19.            MR Szimfonikusok km:BOGÁNYI G.            Müpa                                            19.30   árak később
20.           PASION DE BUENA VISTA                      Sportaréna                                    20.00      9900,12900,14900,
20            NAPLEGENDA                                          Müpa Fsz                                      19.00   3200.-4000.- KEVÉS JEGY!
21.            THE TARANTINOS                                  PECSA                                          20.00  4900.-
21.            NEMZETI FILHARM:FAUST elkárhozása   Müpa                                            19.30   1900.-2600.-4800. kevés jegy! kb.150
22.           GOD’ s KITCHEN                                      Sportaréna                                        20.0szept.1-15-ig 5900, utána 6900.
22             IAN BOSTRIGE és az Európa Galante         Müpa                                                 19.30       2500,4200,6900,7900
23.           MET opera élő közv. Muszorggszkij:Borisz Godunov Uránia Filmsz.                     18.00    4300.-
24             BOHÉM 25 sztárvendég: Steven Mitchell    Müpa                                                 19.30       2500,4000,5500
24             THE QUENN SHOW MUST GO ON           Sportaréna                                      20,00               6000,7500,11000
26.           PURCELL KÓRUS, ORFEO ZENEKAR          Müpa                                              19.30 1790.-2650.-3350.-4100.-4600.-5150
28             DANIEL GATTI és az Orchestra de Franc   Müpa                                                19.30      2500,4200,6900,7900
28            JOE BONAMASSA                                   PECSA                                            20.00                9900.-
27            PALYA Bea                                                    Müpa                                                 19.30        2500,4200,6900,7900
29.           170 ÉVES A” NEMZETI CONZERVATORIUM”Müpa                                          19.30 1200.-1900.-2500.-
30.           TENNIS CLASSICS                                  Sportaréna                                      15.00 3000,6500,9500,11500
30-31-nov1.   BUDAPESTI FESZT.ZEN.                      Müpa                                19.45               3950.-12000.- kb.150 jegy!
31.            JERRY LEE LEWIS                                   Sportaréna                20.00         5900.-7500.-9900.-12500.—15000.-19000.-25000



November                                                                                                                                                                                       
02      VARNUSZ XAVÉR esete Mozarttal        Müpa                                     19.30      ,4200,6900,7900
03.          HILLSONG LONDON +L.C. GOSPEL CHOIR Sportaréna                             19.00      álló:2990,ülő:3990, 4990
03.          FESTIVAL,  STRINS LUCERNE       Müpa                                      19.30      2500,.-3200.-4000.-5000
06.          STING                                                  Sporaréna                                             20.00     12300,15300,20300,
06-07     Donizetti:Szerelmi bájital                   Müpa                                     9.00       2500,4200,6900,7900
07.           Lady Gaga                                             Sportaréna                          20.00      TELTHÁZ !!!
08           JOE SATRIANI                                  Sportaréna                           20.00     álló:9900,ülő:9900, 12000, 15000.
09.          TRÓJA                                                  Sportaréna                           20.00     7900, 10900, 12900, 14900, 19900
09.          BUDAFOKI DOHN.ZEN.                    Müpa                                      19.30      2000.-3200.-4000.-5000.
11.           NEMZETI  FILH. ZEN.-ERKEL est.  Müpa                                      19.30      1900.-2600.-3300.-4000.-4800.
13.           HEGEDŰS ENDRE zen zong.est         Müpa                                      19.30      1300.-2200.-3100.-4000.-6000.
13            METopera élő közv.Donizetti:Don Pasquale Uránia Filmsz.                           19.00      4300.-
12.           Natacha Atlas                                                                     Müpa                        19.30 2200,3900,5900,6900
14            Orgonapárbaj-Tierry Escaich és Fassang László Müpa                                 19.30  1800,3300,4900,5900

14.           ZORÁN-HERNÁDI-KERN-HEILIG jótékonysági est  Zsinagóga                 18.00 fszt:7200.- karzat:5200.-
15.           MOCSÁRY Károly Liszt és Schumann  zong estje      MüpaFeszt.Sz.     19.00  1800,3300,4200,
15.            Chucho Valdes                                     Müpa                                       19,30  2200,3900,5900,6900,
17.           JEVGENY KISSIN zong-est                             Müpa                                      19.30      9000.-12000.-14000.
19.           40éves a blues DEÁK BILL GYULA    SYMA                                    20.00     álló:4900, ülő:6990
20.          MR SZIMFONIKUSOK-Jandó J.     Müpa                                      19.30      árak később
21.           KONCER!T 2010-BALOGH K-LAJKÓ F-M.MARKOVIC-GIPSY CIMB.B. Müpa         19.00  5900.-7900.-9900.-11900.
                                                                                                                                                 14900
              A Sanghaji Szimf.Zen.                           Müpa                                     19.30 1800,3300,4900,5900
26.          NEMZETI FILH. ZEN.                         Müpa                                    19.30      4800.-
25,           Brad Mehldan Joshua Redman duó    Müpa                                    19.30  1800,3300,4900,5900
26           NEMZ.FILH.ZEN. FERENCSIK B.      Müpa                                   19.30      1900.-2600.-3300.-4000.-4800.
27           THERION.LEPROUS.LOCH VOSTOK                PECsa                                   19.00      6900.
27            Chopin összes zongoraműve-Bogányi Gergely   Müpa                                    10,11,12,14,18,20 óra  900,-Ft
28               „                           „                                                                             11,13,15,18,20 óra 900.-Ft
28.          HELLOWEEN +STAROVARIUS         PECSA                                   20.00     7500.-
29.          CONCERO BUDAPEST                       Müpa                                      19.30   1200,1600,2500,3900
24.           BERECZ ANDRÁS                                     MÜPA NHT                              19.30        2900,3900,4900,5900


DECEMBER


01.            HARLEM GOSPEL CHOIR                          BKK                                         .20.00      12500.-14500.-16900.-
02-03      DISNEY ON ICE                                      SYMA CSARNOK       18.30        2500,3900,5400,6500,10000,12000,15000.
04-05        DISNEY ON ICE                         „      „                   11.00 ,15.00 óra                         2500,4400,5900,7200,10000,13000,16000
04.           ILLÉNYI  KATICA                                    Müpa                                       20.00       3900.-5900.-6900.-8900.
05.           CONCERTO BUDAPEST                             Müpa                                                       19.30        1500.-2200.-3000.-4500.
06.           „LISZT ÉS ITÁLIA” JANDÓ J. zong.e.      Müpa                                       19.30        1800.-3300.-4200.
06             JAN GARBAREK                                          Müpa                                                           19.30   2800,4900,7500,8900
07            JUAN  DIEGO FLOREZ a világhírű tenor Budapesten. BKK.                         19.30        13000.-17000.-25000.-30000.
                                                                                                                             VIP JEGY. vacsora a Művésszel: 90000.-
07.           MR SZIMF.                                              Müpa                                       19.30 árak később
08.             KOCSIS ZOLTÁN zpng. estje                    Müpa                                            19.30   6000,8000,10000
09.           NEMZETI FILH.ZE.                                  Müpa                                       19.30        1900.-2600.-3300.-4000.-4800.
08,09,10    CIRQUE DE SOLEUL-SALTIMBANCO      Sportaréna                               20.00       9900, 11900, 14900, 17900 22900
11.                            „   „           „             „                                                            16.00 és 20.00 óra     ár u.a
12.                             „   „           „                                                                                            17.00 óra                  ár: u.a.

11               SZULÁK ANDREA                                      MÜPA                                                          20.00  2200,3900,5900,6900
11.            MET opera élő közv.Verdi:Don Carlos          Uránia Filmsz.                                          18.30        4300.-
12              A SINFONIA VARSOVIA hangversenye    Müpa                                                            19.00  1200,1500,2500,3900
12.            RENESZÁNSZ HANGSZERCSODÁK-MANDEL R.        Müpa fsz                                  19.30        1300.-2400.-3200.
13             20 ÉVES A GÉZENGÚZ ALAPÍTVÁNY jót.hangv. RÁNKI D.KLUKON E.RÁNKI F.Müpa   19.00 2100.-3800.-6800.-7900.-9900.
13.            HÉTFŐ ESTI JAZZ-SZAKCSI                   Müpa Fsz.                                                19.30        2200.-3900.
14            20 ÉVES A BP.KLEZMER BAND                 Müpa                                                       20.00       3900.-5900.-6900.-7900.
15.            THE HARLEM GOSPEL SINGERS               Sportaréna                                               20.00       9900.- 12500, 15000
15.            GIDON KREMER éas az OROSZ NEMZ. ZEN. M.PLETNYOVV Müpa                              19.30        4300.-6500.-8500.-9900.
17.            LINDA TILLERY ÉS THE CULTURAL….      Müpa                                                       19.30        2200.-3900.-5900.-6900.
17.            DIÓTÖRŐ                                                MüpaFsz.                                      15.00     18.00      1300.-2400.-3200.-
18.            KARÁCSONYI ORGONAESTEK-                Müpa                                                       19.30        1800.-3300.-4900.-6100.-
18.            DIÓTÖRŐ                                                Müpa Fsz.                                 15.00        18.00        1300.-2400.-3200.-
19.             A PURCELL KÓRUS ÉS AZ  ORFEO  Zen.Karácsonyi koncertje Müpa                             19.30  1800,3300,4900,5900
19          EDDA Művek 30 éve                        Sportaréna                                 19.00    3900,5900,8500, álló:5900
20.        MUZSIKÁS KARÁCSONYI KONCERT      Müpa                                         20.00     2500.-3900.-4900.-5900.
20.        MAGYAR FESZT,BAL.:SEHEREZÁDÉ…    Müpa                                         19.00     1800.-3300.-4200.
22.             Michel  Bouvard és a Concerto Bp.               Müpa                                                           19.30    1800,3300,4900,5900
23.             A NEMZETI FILHARM.ZEN. Karácsonyi koncertje   Müpa                                             19.30   2500,3500,4500,5500,6500
26            DIÓTÖRŐ                                                Müpa                                       15.00        18.00        1300.-2400.-3200.-
26,27,28  BUDAPESTI FESZT.ZEN-STRAVINSKY ES               Müpa                                       19.45        5750.-7300.-12000
27.           FENYŐ ÜNNEP                                        SYMA                        20.00                      álló:5990ülő:8990,9990,11990,VIP:18000
28            HATTYÚDAL-SZÖRÉNYI LENETE             Sportaréna                                               20.00    10900,14900, 17900, 25000
28.           MAGNA CUM LAUDE                                               SYMA                                                      20.00       5900, ÁLLÓ
29.           IHM- IRIGY HÓNALJMIRIGY 20 ÉVES JUBILEUMI KONCERT  Sportaréna              20.00       4900,6900,7900,8900,9900
29.           BENKÓ DIXIELAND BAND                      Müpa                                                       19.30        3000.-5000.-6500.-8000.
30.           DEMJÉN KONCERT                                  Sportaréna                                               20.00     9900á,8900,9900,11900,13900
30.           GRILLUS TIZENÖT ZSOLTÁR                   Müpa Fsz                                                 19.30        1800.-3300.-4200.
30              QUIMBY                                                     Müpa                                                           20.00  1800,3300,4900,5900
30.           BERECZKI  ZOLTÁN  KONCERT                SYMA                                                      20.00       ÁLLÓ:5990,ÜLŐ:4500,9000
31            LA BALETTA AMADINDA-PRESSER GÁBOR szilveszteri koncertje  Müpa                  22.45       7000.-9000.-10000.-12500.-                                                                                                                                                             13500.-15000.-17000.

2011 január
01              Újévi hangverseny   ifjúsági               Müpa                                                     16.00  1200,1600,2500
01             Újévi   Hangverseny                             Müpa                                                     19.00  4300,6500,8500,9900
08.          MET opera élő közv.Puccini: A Nyugat lánya   Uránia                                    19.00      4300.-
12.           NEMZ.FILH.ZEN.                                               Müpa                                                     19.30      4800.-
15,16,21,22,28,29,  VÁMPÍROK BÁLJA             Magyar Szinház   15-én 15és19 óra, a többi napon 19.00óra 
                                                                                                               4100.-5800.-6900.-8300.-9800.-10900.-11900
16            ABBA-THE SHOW                                              Sportaréna                           20.00     7900.-8900,-9900.-12500.,15000

FEBRUÁR
17            NEMZETI FILH.ZEN.                        Müpa                                      19.30      1900.-2600.-3300.-4000.-4800.
26           MET opera élő közv.Gluck:Iphigenia Tauriszban Uránia filmsz.   19.00      4300.-

MÁRCIUS

03           NEMZETI FILH.ZEN.                        Müpa                                      19.30      1900.-2600.-3300.-4800.


ÁPRILIS
05.          NEOTON UNNPLUGGED                   Müpa                                      20.00     3900.-5900.-7500.-8900
09.          KONCZ ZSUZSA                                Sportaréna                           19.00      4900.-7900-.9900-.12900-
09.          MET opera élő közv.Rossini:Ory grófja  Uránia filmsz.                  19.00      4300.-
22           NEMZETI  FILH.ZEN.                       Müpa                                      19.30      1900.-2600.-3300.-4000.-4800
23           MET opera élő közv.R.Strauss:Capriccio  Uránia filmsz.                               19.00      4300.-
30           MET opera élő közv. Verdi:A trubadúr      Uránia filmsz.                              19.00      4300.-

MÁJUS

05           NEMZETI FILH.ZEN.                        Müpa                                      19.30      1900.-2600.-3300.-4000.-4800
14            MET opera élő közv.Wagner: A walkür                Uránia fiémsz.                   18.00      4300.-
24           NEMZETI FILH.ZEN.                        Müpa                                      19.30      1900.-2600.-3300.-4000.-4800.

JÚNIUS
09,12,18   R.WAGNER:LOHENGRIN                 Müpa                                      16.00      2500.-5900.-10900.-14900.-16900.
10,13       R.WAGNER:TRISZTÁN ÉS IZOLDA  Müpa                                   16.00      2500.-5900.-10900.-14900.-16900.
17,19       R.EAGNER:PARSIFAL                        Müpa                                      16.00      2500.-5900.-10900.-14900.-16900.
22.          ROGER WATERS                                 Sportaréna                           20.00     kiemelt álló.29900.- álló:15900.-
                                                                                                                                             ülő:12900.-16500.-24900



NEMZETI JÉGSZINHÁZ ELŐADÁSAI:
Jegyárak minden előadásra: 2990,2490

OPERETT A JÉGEN:11-05, 12, 19, 26  15.00 óra
A MOZI:  11-06, 13, 20, 27   19.00 óra
MENŐ SULI: 11. 26  19.00 óra
CSIPKERÓZSIKA: 11.06, 13, 20, 27  15.00 óra
PINOCCHIÓ ON ICE: 11.07, 14, 21, 28,  15.00óra
DIÓTÖRŐ: 12.27,28, 29, 30   15.00 és 19.00 óra

A BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR KONCERTJEIRE IS VANNAK JEGYEK, DE NEM SOK. EZÉRT NEM TETTEM FEL MIND A LISTÁRA, DE KÉRDEZZETEK, HA VALAKI ÉRDEKLŐDIK.
KAKAÓ KONCERETJEGYEK IS VANNAK MÉG, INKÁBB A 14.30-AS IDŐPONTRA.

A TAVASZI FESZTIVÁL PROGRAMOT ELKÜLDTEM, ÍGY AZT NEM TESZEM KÜLÖN A LISTÁBA!



OPERETTHAJÓ – minden szerda, péntek, vasárnap 20-22 óráig
C kategória- vacsora nélkül 4900 (4000 gyermek)
B- vacsora nélkül welcome drink 7900 (6000 gy)
A-      vacsorával 12800 (9000)


KOMOLYZENEI BÉRLETEK   a 2010-11 szezonra megvásárolhatók:

MR ZENEKAR, LISZT FERENC KAM.ZEN. BUDAPESTI VONÓSOK, CONCERTO BUDAPEST,FILHARMÓNIA BÉRLET,  AMI PEDIG MÁR BÉRLETBEN NEM MEGVÁSÁRPLHATÓ, AZT JEGYENKÉNT IS MEG LEHET VENNI.